DonorInfó // Ott voltunk! / Fishing on Orfű fesztivál történetének első véradó napja
Fishing on Orfű fesztivál történetének első véradó napja

A 2008-óta Lovasi András és barátai által szervezett orfűi fesztivál történetében első alkalommal nyílt lehetősége a fesztiválozó fiataloknak véradásra, a három napos "ereszd el a hajam" első napján.

Az utolsó pillanatban konkretizálódott lehetőség miatt, a hagyománynak számító Tóátugráson, Péterfy Borin és a Hollywoodoo-n kívül, csak egy hangyányi Pál Utcai Fiúk fért bele a napunkba a 16 véradó mellett, akik közül jópáran első alkalommal éltek a társadalmi szerepvállalás ezen lehetőségével, még mielőtt belecsaptak volna nagy fesztiválozásba.

A véradók felajánlása igen nagy segítséget jelent a térségnek, mivel az árvizek és belvizek nyomán fellépő fokozott fertőzésveszély miatt, jópár település véradói kiesnek idén a nyári szezonból.

A Vöröskereszt Baranya megyei szervezetének önkéntesei és az Országos Vérellátó Szolgálat pécsi munkatársai példaértékű munkát végeztek! Az OVSZ és a Vöröskereszt által osztott ajándékok mellett, néhány szerencsés véradót D'MAG Közösségünk zsebpecával lepett meg, az ország egyetlen olyan fesztiválján, ahol horgászni is lehetett .. ;)

Beküldő: Zach_





Megosztás // E-mail, Kedvencek, Nyomtatás, Facebook, MySpace, Twitter, Google ...
Kapcsolódó anyagok


18 éves kor alatt a DNRhu oldalainak böngészése szülői felügyelettel ajánlott. A megtalálható információk, szolgáltatások nem helyettesíthetik szakember véleményét, ezért kérünk minden esetben fordulj szakorvoshoz! A különböző kockázatok és mellékhatások tekintetében olvasd el a betegtájékoztatókat, vagy kérdezd meg kezelőorvosod, gyógyszerészed!



2001-2012 [DNRhu] Online Donor Magazin - Nyitólap  |  Kapcsolat: szerk@dnr.hu - Impresszum
D'MAG pörgeti, kabalahal kreatív, AION helyes